Rólam/About me



Vidák Anna vagyok, Vidák István és Nagy Mari középső lánya.
Szüleim 40 éve foglalkoznak a népművészet, a kézművesség és azon belül a nemezkészítés kutatásával, oktatásával. Míg ők felkutatták és újratanulták a néphagyományokat és a kihaló félben lévő kézműves mesterségeket, én már készen kaptam tőlük ezt a tudást. Gyermekként természetes módon nevelődtem bele a különböző kézműves szakmákba. Édesanyám várandós volt velem, mikor ők először gyúrtak nemeztakarót gyapjúból.
1980-ban születtem Gödöllőn,ahol néhai Nagy Sándor festőművész műteremházában éltünk.Ez a ház a múlt század elején bölcsője volt a magyar szecessziónak.10 évig éltünk a Medgyaszay István által tervezett házban. Gyermekként is fontos volt számomra, de azóta vált igazán fontossá, amióta tudatosult bennem, hogy művésztelep célkitűzéseivel azonosítom magam. Arra törekszem, hogy olyan tárgyakat alkossak, amelyek a magyar népművészetben gyökereznek, ugyanakkor használatuk szempontjából a mai ember igényeit elégítik ki.
1982-ben Kecskemétre költöztünk, ahol szüleim a Szórakaténusz Játékmúzeum Műhelyének vezetői voltak. A Játékmúzeum és Műhely  Dr. Bánszky Pál ötlete nyomán született. Szüleim 16 éven keresztül dolgoztak itt és kidolgozták a játszóházi foglalkozások alapjait. Míg más gyerek havi egyszer kézműves foglalkozásra járhatott, nekem havi egyszer nem kellett. Mégis szerencsésnek éreztem magam ezért. Mit tanultam itt? Az évkörhöz kapcsolódó népszokásokat, néptáncot, kézművességet.

Négy éves gyerekként jelen voltam az Első Nemzetközi Nemeztalálkozón 1984-ben. Húsz évvel később pedig, a „Nemezeljük eggyé a Földet” VIII. Nemezművészeti Világtalálkozó, Konferencia és Kiállítás egyik főszervezője voltam. Ismeretséget kötöttem külföldi nemezkészítő mesterekkel, többek közt Katharina Thomassal (Németország), May J.Hvistendahl-lal (Norvégia), Claudia Gemeinnel(Németország)-Mehmet Girgiccel (Törökország) és Kendzsekan Toktosunova-val (Kirgizisztán) akiket azóta volt szerencsém több ízben felkeresni, tanulni tőlük. Katharina Thomastól a vékony nemez/nuno nemez géppel és kézzel való megmunkálását leshettem el. May J.Hvistendahltól a nemezruha készítést tanultam meg, Claudia Gemeintől a kivágott,kaitag mintás nemeztakaró készítést, Mehmet Girgictől a növényi festést, dervis süveg készítést, török nemeztakaró készítést és géppel való gyúrást tanultam. Kétszer 1-1 hónapig jártam Kirgízia és Kazakszitán nemezkészítő, nemezsátor készítő műhelyeit és dolgozhattam együtt shirdak varró pásztor asszonyokkal,  és ala-kijizt gyúró lányokkal.

Én is követtem a szüleim munkásságát, és textilművész lettem. Nemezkészítést tanítok és nemez ruhákat készítek. Férjhez mentem és született két gyermekem, Hanna és Marci. Most 34 éves vagyok. Formális iskoláimat az ELTE Kulturális Antropológia és Művelődésszervező szakain végeztem, Budapesten. Kézműves szakvizsgát tettem, majd elvégeztem az oktatói képzést is, mint nemezkészítő. Népművészet Ifjú Mestere címet 2011-ben nyertem el.
Tagja vagyok a Duna-Tisza Közi Népművészeti Egyesületnek, a Fiatal Iparművészek Stúdiójának.( www.fise.hu), és alapítója az ArtUnió –A Kortárs Művészekért Alapítványnak (www.artuniogaleria.hu). Alkotó tevékenységem mellett, hagyományos és újszerű nemezkészítést tanítottam a Magyar Hagyomány Műhelyben (2002-2013). Gyerekeknek nemezszakkört vezettem a Budaörsi Csillagösvény Waldorf Iskolában. (2013)



Önálló műhelyemet, az Igen-ez Műhely Galériát, 2002-ben alapítottam. 
Az Igen ez Műhely Galéria egy szójátékból adódik, akkor találtam ki, amikor tudatosan kezdtem el nemezelni és pozitívan gondolkodni. :-)

Az Igen ez Műhely két fő profilja

-Vidák Anna nemezkészítő iparművész és a Népművészet Ifjú Mestere saját műhelye és galériája, ahol főleg nemez öltözékeket, kiegészítőket és tértextileket készít.
-Nemez Tanfolyamok szervezése és lebonyolítása, előadások nemezkészítés témában.

 
Leginkább az öltözködés művészete érdekel: viseletek és kiegészítők, ahol a nemez a maga redőivel és színeivel, egy mozgó emberrel kell, hogy összhangot találjon. Ihletőm a népművészet, a népzene, a tánc, a természet. Vallom, hogy a jó népművészeti tárgy használata emeli az emberek életminőségét.

Az előttem álló nagy kihívás abban áll, hogy jobb módszereket, más termékeket, technikákat találjak; ezáltal elérhetőbbé tehessem ezt a megújult kelmét modern életünkben.

''A jó népművészeti tárgy az egyszerűen maga a szépség. A szépség jelenléte mindennapjainkban egy olyan erő, ami előhozza a bennünk rejlő alapvető kreatívitást. Ezért nem luxus, nem hab a tortán, hanem alapvető szükséglet,bázis.''
/Katharina Thomas/


Csoportos és önálló kiállításaim:

  • Nemzetközi Nemezjáték Kiállítás, Kecskemét, 1994.
  • Magyar Ifjúsági Kézműves Pályázat – nemez kategóriában zsűri különdíjas,Bp.2001.
  • „Nemezeljük eggyé a Földet”,Magyarországi Nemez Kiállítás, Székesfehérvár,2003.
  • „Noé bárkáján”,II. Nemzetközi Nemezjáték Kiállítás, Kecskemét, 1999.
  • Dél-Tiroli Nemzetközi Nemeztalálkozó Kiállítása, Lana, Olaszország, 2001.
  • „Ebb and Flow” Kortárs Nemzetközi Nemez Tárlat, Vancouver, Canada, 2003.
  • „Télen fűt – nyáron hűt” Nemzetközi Nemezruha Kiállítás, Iparművészeti Múzeum,2004.
  • IV–V. Dél-Tiroli Nemzetközi Nemeztalálkozó, Divatbemutató, Lana, Olaszország,2004., 2005.
  • Divatbemutató a Mesterségek Ünnepén, Budai Vár, 2005.
  • XIX. Amator Artium Országos Képző- és Iparművészeti Tárlat, BMK Díjas,Budapest 2005.
  • XIX. Amator Artium – „A művészet szerelmesei” eszencia kiállítás, Budapest 2006.
  • „Új Elem” – Önálló nemezruha kiállítás, ArtUnió Kortárs Galéria, Szentendre 2006.
  • Nyári Tárlat – Gödöllői Galéria, 2006., 2007.
  • „Hozomány, Hagyomány, Hagyaték”, Hajdúszoboszló, Debrecen 2007.
  • „Fresh Fishes” – Bemutatkozó kiállítás a Fiatal Iparművészek Stúdiója Galériájában, Bp. 2007.
  • XXVI. Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – Viseletbemutató, 2007.
  • VII.Dél-Tiroli Nemzetközi Nemeztalálkozó, Divatbemutató, Lana, Olaszország, 2007.
  • XXI.Mesterségek Ünnepe, Viseletbemutató,2007.
  • Nemezművészeti Alkotó Közösség meghívásos kiállítása, Móra F. Múzeum,Szeged, 2008
  • Fise Kerti tárlat, Orosháza, 2008.
  • „Teremtő kelme A Mag népének nemezei” Hajdúszoboszló, 2008.
  • Nemzedékek Nemezei - Vidák-Nagy családi kiállítás, Gödöllői Galéria, 2008.
  • „RERUHA - Gondold újra a ruhatárad!" divatbemutató Pécs,2009.
  • Le a kalappal, Hajdúszoboszló, 2009.
  • Kreatimm - iparművészeti vásár, Iparművészeti Múzeum, Budapest 2010.
  • Népművészet Ifjú Mestereinek kiállítása, Budapest, Hagyományok Háza 2011.
  • "Tetőtől Talpig" megújuló viseletek pályázat és divatbemutató, XXV. Mesterségek Ünnepén 2011. Schmitt Pálné Makray Katalin köztársasági elnök asszony fővédnöki különdíj
  • Gödöllői Nyári Tárlat, 2011.
  • Regélő Nemezek, Szombathely, 2012.
  • Mesterségek Ünnepe: Mesterek munkái kiállítás, 2013.
  • A hónap alkotója: Vidák Anna, Kecskemét, Művelődési Központ, 2013. október
  •  Napom-Napom Fényes Napom- családi kiállítás, Kecskemét, Hírös Agóra, 2019. szeptember
  • Hungarikum Divatbemutató, Martonvásár, 2018. szeptember
  •  Napkelettől Napnyugatig Nemzetközi Nemezművészeti Kiállítás, Pesti Vigadó, 2019.június
  • Kéz Mű Remek, Budapest, Műcsarnok, 2018.
  • XVII. Élő Népművészet kiállítás, Budapest,2021.
  • Divatbemutató az Élő Népművészet, XVII. Országos Népművészeti Kiállításon, Budapest, 2021


Oktatói tevékenység
  • 2013 Gyermek és Felnőtt-Nemez szakkör, Csillagösvény Waldorf Iskola, Budaörs
      ·    2012-ben OKJ-s nemez szakoktatói vizsgát tettem
·    Magyar Hagyomány Műhely, Pesthidegkút
12 éve tanítok Szedlák Józseffel ( Népművészet Ifjú Mestere)
2 éves felnőttképzés formájában hagyományos nemezkészítést 15 fős csoportoknak; a  nemezlabdától a nemeztakaróig, gyapjúlazítástól a növényi festésig.
·        Igen-ez Műhely, Budapest, 2002 óta folyamatosan vezetek kezdő-középhaladó és haladó tanfolyamokat, 6 hetes turnusokban felnőttek számára saját műhelyemben. (itt hagyományos és modern technikákat is tanítok
·        Türkmén mintás nemeztakaró készítés tanfolyam, Tiszasas 2009.,2007.
·        Kaitag mintás nemeztakaró tanfolyam,Nemzetközi Nemez Képzés,Belgium,2007
·        Nemezsapka tanfolyam, Nemzetközi Nemez Képzés, Németország 2005.
·        Bőrrátétes nemez táska tanfolyam Lukovszky Ilonával,VIII. Nemezművészeti Világtalálkozó,Lakitelek 2004.
·        Nuno-nemez tanfolyam, bőrrátétes nemeztáska tanfolyam a VII.Dél-Tiroli Nemzetközi Nemeztalálkozón, Lana, Olaszország, 2007.,2005.
·        Nuno-nemez ruha tanfolyam, Sződliget 2005.
·        Nuno-nemez pénztárca, Gyermekvilágtábor, Salgóbánya, 2003.
·        Hagyományos nemezkészítés bemutatók, Mesterségek Ünnepe, Budapest, 2003 óta, évente, a Kiskun-nemezsátor tövében.